Augusztusban egyik fontos sporteseménye a XI. Brigetio Országúti Mezőnyverseny. Itt, amióta csak versenyzek, mindig rajthoz állok. Egyedül a tavalyi évet hagytam ki, mert a versenynaptár úgy kívánta meg. Szeretem ezt a helyszínt, jó a pálya vonala, kiváló az aszfalt, a szervezők vigyáznak ránk. Nagyon szép a helyszín, és a verseny házigazdái a legjobbat hozzák ki a hely adottságaiból. Két éve győztem itt U17 másodévben.
A táv 82 kilométer (4 kör, egyenként 20,5 km), a szintemelkedés nagyjából 1000 méter.
Az idén meglepetten láttam, hogy a befutó a szokásos meredek szakaszról – ami nekem kedvezett – a vízszintes részre költözött. Tehát sprint befutó lesz, ez rossz hír. Nem vagyok sprinter. De érthető, hogy változtatni akartak a pálya karakterén, hogy ne mindig ugyanazoknak feküdjön. Egész héten úgy tudtuk, hogy a versenyen esni fog (volt már ilyen), de szerencsére a zuhé éjszaka volt, reggelre pont ideális 18-20 °C körüli idő várt bennünket, és száraz volt a pálya. Ez viszont kellemes meglepetés volt.
A képen a befutó zóna előtt Koloszár Péter, akivel 2 éve még csapattársak voltunk. Peti ma már a Green Ridersben versenyez, de a barátságunk örök.
Egészen népes mezőny gyűlt össze. 9:45-kor rajtolt az U13, U15, az U17 és a Senior 2-3 a női Senior 1-gyel. Mindenki más, így az U19-esek és az Elit 10:45-kor indult. A második rajtban 170-en álltunk.
Ez a hely adottsága, és a forgalom jelentős akadályozása nélkül nem lehet sajnos máshogy megoldani, hogy a parkolóban kell felállni a rajthoz, egy elég szűk területen, ahonnan egy rövid, talán 20 méteres szakaszon fordul ki a mezőny a főútra, ami egyből emelkedni kezd. (Itt volt korábban a befutó.)
Le a kalappal a szervezők előtt, tényleg mindenre nagyon figyeltek. Ha egyvalamit javasolhatnék, amitől valszínűleg egyszerűbb lehetne a rajtoltatás, az talán az volna, hogy ahogy a Tour de Mátránál, érdemes lenne kategóriák szerint rajtba állítani a versenyzőket. Itt a szűk helyen keveredtek azok a versenyzők, akik a rajt után azonnal oda fognak lépni, és azok, akik nem kiemelkedően gyorsak. A szűkös hely, meg az, hogy a 25 percnél kevesebbel a rajt előtt érkező, egyébként élsportoló versenyzők vagy csak leghátulról vághattak volna neki a távnak, vagy, ahogy tették, beálltak oldalról, bonyolulttá tette a rajtot. Ráadásul pont előttem valakinek nem sikerült becsatolni elinduláskor, egy másik versenyző pedig el is esett. Volt tehát esemény az első 5 méteren is, ami csak azért volt kedvezőtlen, mert a lassú rajt csak a kanyarig, illetve utána talán ha 200 méteren át tartott. Nem is tarthatott volna tovább, mert a domb után hamar lejtő jön, és ott egy lassú rajt eleve kaotikus lenne.
Mindegy, megvolt a rajt, de mire mi ki tudtunk fordulni a főútra, a Green Riders és néhány másik versenyző már messze járt, jó 200 méterrel előttünk ezerrel rakták már neki a dombon. Nem kiszúrásból, hanem mert a felvezető autó is rendesen bekezdett, és menni kellett, mi meg beragadtunk a pedál becsatolás meg az eldőlő versenyző miatt keletkezett dugóban. Mindegy, tapostam a pedált, mentek a wattok az aszfaltra, és elég hamar ott voltam, ahol terveztem lenni, csak azért ezek a wattok elfértek volna még a zsákban.
Az emelkedő tetejére már az első csoporttal értem fel, és végig együtt is tudtam maradni velük. Sőt. Erről mindjárt bővebben.
Az első körben minden emelkedőt megrántottak. Nyilván azért, mert a sík befutó miatt két, vagyis végül is három stratégiában lehetett gondolkodni. Az egyik lehetőség, hogy el kell szökni, a másik, hogy a végén jónak kell lenni a sprintben. Harmadik megoldás lehet az utolsó körben szökés, de az a helyzet, hogy mindenki ebben a háromban gondolkozott. Senkinek nem volt reális esélye arra, hogy elszökjön, és ezt a mezőny hagyja is.
Tudtam, hogy figyelni kell a csapatokra, mert össze fognak tudni dolgozni. A Green Riders is komoly létszámmal jött, náluk pedig példás a csapatmunka. Ebben a tekintetben hátrányban voltunk, de egy kis odafigyeléssel ez nem volt tragikus.
Mindenestre az első dombon előadott zárkózás után a többi dombon történt rángatások nem estek olyan jól, de nem volt miért aggódnom. Elég jól sikerült regenerálódni. Ott mentem a főmezőny legelejében.
A második kör fele környékén, egy dombon, ott, ahol a Strava által kiírt különdíjas szegmens is volt, úgy döntöttem, megindulok. Volt előttünk 3 szökevény, közülük kettő a Green Ridersből. Tudtam, hogy a Green nem fogja felhúzni rájuk a sort, ezért ezért arra gondoltam, ha megindulok, a mezőny kicsit tempót vált, és közelebb kerülünk a szökevényekhez.
A harmadik körben mentem tovább a legelejével. Kifejezetten jól éreztem magam, jók voltak a lábaim. Megint volt egy Green Riders szóló szökési kísérlet.
A negyedik, utolsó körben teljesen együtt mozgott a főmezőny. Az utolsó kör fele után, a Strava szegmensen, ami gyakorlatilag az utolsó komoly emelkedő a körben, úgy döntöttem, megpróbálok egy támadást, mert ha itt nem tudok elszakadni, akkor marad a végén a sprint, abban pedig nem én vagyok a favorit.
A Green Riderstől Popovics Geri megindult, így aztán úgy döntöttem, erre én is felugrok. Nagyon jól sikerült a megindulás, utol is értem Gerit, sőt, el is tudtam tőle szakadni, és még mindig jók voltak a lábaim. Lett is egy 150-200 méter előnyöm a támadás végére. Kábé egy fél percet tudtam így menni szólóban. Akkor volt az, hogy Bárány Tamás el tudott szakadni egyedül, még a dombon. Amikor utolért, megkérdezte, hogy végig nyomjuk-e. Mondtam, hogy igen. Be is állt vezetni, de közben kezdtek indulgatni ránk a kisebb üldöző csoportok, a domb után pedig a lejtőn be lehetett hozni azt az előnyt, amit mi fölfelé összeszedtünk. Felértek ránk páran, még mindig nem voltunk túl sokan, de ilyenkor jön mindig az, hogy nem akar mindenki vezetni. Vagy nem tud. Vagy a végére spórolna. És míg ez a játék megy elöl, addig hátul meg nyomják a tempót. Így volt ez most is. Felért ránk a mezőny.
A legvégső tervem az volt, hogy megpróbálok az utolsó 800 méteren indítani egy szóló támadást, aztán vagy elég valamire, vagy nem. Ebből végül nem lett semmi, mert az előző szökésbe beletettem annyit, hogy itt már kezdtem érezni, hogy görcsölgetek, és ez azt is jelentette, hogy a befutónál a kiállást is necces lesz megkockáztatni.
Végül is abba a támadásba tettem bele a maximumot, ami, ha bejött volna, sokat jelenthetett volna, tehát ésszerű volt megpróbálni, de végül nem jött be. De közben nagyon jól éreztem magam, nem bántam meg, hogy ezt a stratégiát választottam. A sprintre tartalékolni kevesebb matematikai esélyt adott volna. Ezzel ugyan bemondtam az all int, és most nem jött be, de vannak helyzetek, amikor csak nagy tétekben lehet játszani. A sprintben nem vagyok kiemelkedően jó.
Végül a kategória 5. helyén, abszolútban a 17. helyen értem be. Ha jól tudom, 170-en értünk célba, az első 2:00:55 alatt, én 2:00:58-cal.
Semmit nem bántam meg, és végig nagyon élveztem a versenyzést. U19-ben Zente győzött, akinek az idei év nagyon kijött idáig, és ennek szívből örülök, és őszintén gratulálok neki a győzelemhez.
