Bocskaikert, Időfutam Országos Bajnokság, 19 kilométer, 31 nevező. 4 napom volt, hogy a Mezőny OB után rendet rakjak a fejemben, és csak arra koncentráljak, hogy a legtöbbet tudjam kihozni a versenyből. Nem vertem nagy dobra, de június 14-én edzésképpen beneveztem Szlovákiában, Tajnán egy időfutam versenyre. Jól jött a felkészüléshez, hogy ott egy tökéletesen zárt, és egyébként időfutamhoz képest kifejezetten technikás vonalvezetésű pályán edzhettem. Valamivel rövidebb volt, mint az OB-n, csak 15,5 km. És jó, hogy mentem, mert így ott jött ki a bringán az a műszaki probléma, aminek az árát nem akartam volna ezen a versenyen megfizetni. Az első fékkarnál egy tömítés megadta magát, ereszteni kezdett, és a kormány markolatára meg a fékbetétre is gazdagon jutott fékolaj. Vagyis nem volt fékhatás az első tengelyen. A tajnai versenyen volt 3 kanyar, abból egy hajtűkanyar, egy visszafordító, aztán visszafelé ugyanez a három kanyar. Mivel első fékem nem volt, sokat veszítettem ezeken a pontokon, de így is könnyedén összejött egy hely a középmezőny elejében. Többet egy edzéstől nem is várhattam volna, főleg nem fékhibával. Ugyanakkor nagyon jó volt forgalom elől elzárt területen edzeni.
Bocskaikertben mindig nagy meleg van ilyenkor, a nap nagyjából delelőn van, amikor rajthoz állunk, így akkor se volna árnyék, ha egyébként lenne valami, aminek árnyéka lehetne. De itt nincs ilyen. Papíron 30 fok volt. Mármint ennyit ír a meteorológia, de ők árnyékban mérik. Ami nincs, nem volt. Volt viszont napsütötte, forró aszfalt, és sok jó erős ellenfél. És itt már van múltam: U17 másodévben épp 1 másodperccel maradtam le a dobogóról, U19 első évben 8. lettem, elsőévesek között második, de ezt ebben az összefüggésben nem jegyzik sehol, ez csak egy mérőszám nekem. Tavasszal a Diákolimpián 3. lettem. És most vártam a rajtot, ami nekem 11:01-re volt kiírva.
A gépátvételtől a rajtig mindig van idő egy kicsit kiszállni mindenből, ami nem a verseny. Ilyenkor igyekszem nyomni egy resetet, és átkapcsolni mindent. Percenként indítanak bennünket.
Amikor bent állok a rajtban, már nem gondolok semmire, csak figyelem az órán a számokat, meg a rajtbírót. Pontosan megterveztem, milyen wattokkal akarok haladni odafelé, mikor fogok inni, és milyen wattokkal jövök visszafelé. Fontos a tervezés, mert mindenhol jól kell menni, de tudni kell, hány watt van a zsákban, és a végét meg kell tudni majd nyomni.
Rohadt meleg volt. Odafelé szemből és kicsit oldalról kaptam a szelet. Ami persze ilyenkor nem hűsít, csak feltart, az időfutam sisak pedig semmit, de tényleg semmit nem szellőzik, csak ideálisan vezeti el a levegőt a test körül. És közben süti a nap, és nagyon meleg. De tizenkilenc kilométeren mindent ki lehet bírni, és itt tényleg a legdurvább nyélen megyünk.
Ott ittam, ahol terveztem, végig úgy tudtam haladni, úgy tudtam beosztani az erőmet, ahogy előre elterveztem. A cél az volt, hogy azt a tempót, amit a Diákolimpián 10 kilométeren hoztam, tartani tudjam 19 kilométeren is. A fékre csak egyetlenegyszer, a fordítónál volt szükség, tudtam pont akkora féktávot venni, amekkorát akartam.
A sprint után betoltam az elejét. Hátha jelent valamit.
A végeredmény: 19 kilométeren 24 perc 52.95 másodperc. Ez 45,8 km/h átlagsebesség.
Ez 31 induló között a 7. helyre volt elég. És hogy mit érzek ezzel kapcsolatban? Egyfelől örülök, mert a Mezőny OB után sikerült felállni, és vállalható eredménnyel befutni, másrészt a cél a dobogó lett volna, ami ma nem jött össze.
Köszönet a főoldali kiemelt képért Vanik Zoltánnak!
