2007. augusztus 22-én születtem. A klinika, ahol világra jöttem, nincs messze a Horváth Mihály tértől. Ugyan nem rólam nevezték el, de remélem, egyszer még büszkék lesznek rám a környékbeliek is.

Valahol itt kezdődött, pár utcányira tőlünk, a Kőnél.

Amikor biciklizni tanultam, sokszor az volt a délutáni program, hogy Apukám csomagolt magunknak egy-egy szendvicset, szendvics utánra valami édességet, aztán elővettük a bringákat, és eltekertünk a Kőhöz. A táv kb. 800 méter volt.

Ott leültünk – természetesen a Kőre -, megettük az uzsonnát meg a hozott finomságot, és megbeszéltük az Élet Dolgait.

Aztán hazatekertünk. Ezzel el is ment egy apa-fia délután.

2020 a Covid éve volt. Volt egy iskolába járós 24-es Decathlon biciklim, amit akkor nőttem ki. Még pont a járvány kitörése előtti napokban kérdezték a szüleim, hogy mit vegyünk helyette, montit vagy országútit. Valamiért az országútit mondtam.

Apukám elvitt a Decathlonba, hogy üljek fel egy ilyenre, nézzem meg, biztos jó lesz-e, mert egész más lesz, mint amivel eddig jártam. Kipróbáltam, és tetszett. Emlékszem, nem volt a méretemben, rendelni kellett. Még pont az összeomlás előtt meg is érkezett, és márciusban megkaptam életem első versenybiciklijét: egy taposó pedálos Triban RC 120-ast a Decathlonból.

Kipróbáltam, és nagyon tetszett. Aztán márciustól júniusig vissza se ültem rá.

Apukám volt a családban A Biciklista, minden évben elindult a barátaival a Hungaroringen a Ring 24 versenyen, és minden évben egyszer vagy többször körbetekerte a Balatont.

Abban az évben júniusban egyszer csak bejelentettem neki, hogy amikor nyáron a rendes évi Balatonkörét tekeri, én is vele tartanék. Mondta, hogy rendben, de ahhoz azért edzeni kellene.

Attól a naptól edzek rendszeresen. Először Apukám mondta, hogy mit kell csinálni, később pedig – de erről majd később.

És 2020. augusztus 13-án, életemben először, egy seggel körbebicikliztem a Balatont. Taposó pedálos Decathlon versenybiciklivel. 206 kilométer nyeregben – és még be se töltöttem a 13-at.

A lábaim rendben voltak, viszont a nyakamat és a csuklómat sokkal jobban megviselte, mint gondoltam volna. Amikor hazaértünk, még nem tudtam, hogy melyik az erősebb bennem: a fáradtság vagy az elköteleződés. Apukám hívott, hogy augusztus 20-án, amikor a barátaival mennek ugyanitt egy 147 kilométerest, tartsak velük, de ezen az estén ebben még nem voltam biztos.

Aztán – szerencsére -, mire eljött a nagy nap, velük tartottam, és itt barátkoztam össze Lalibával. Itt kezdődött minden.

Egy héttel életem első Balatonköre után elmentem hát a 147 kilométeres rájdra Apukámmal és a barátaival, akikkel Chemtrail Brothers csapatnéven a Ring24-en szoktak indulni. Apukám barátja, Kovács Lajos (BTS – Buruczki Training System) itt kérdezte meg, hogy ha már ilyen lelkesen tekerem a pedált, és ha már ilyen elszántan nyomom emelkedőre felmenet is, nem gondolkodtam-e azon, hogy érdemes volna ezt komolyabban is csinálni, mert ő is, Apukám is úgy látja, mintha ez nagyon nekem való lenne. Jól látták, én pedig igent mondtam.

Ettől a naptól fogva Lalibá edzett több, mint egy teljes éven át, csak úgy, barátságból. Soha nem felejtem el ezeket az időket.

Még nem kerültem csapatba, amikor Lalibá (Kovács Lajos – BTS – Buruczki Training System) rábeszélt az első versenyemre, így 2020. október 18-án rajthoz álltam a Mészkőemberen életem első országúti biciklijével, a taposó pedálos Triban RC 120-assal. 13 indulóból 10. lettem, de becsülettel odaléptem, és nagyon örültem az eredménynek.

Ekkor még túl fiatal voltam hozzá, hogy egy edző az aszfaltra merjen engedni közúton. Nem volt az elérhető közelségünkben olyan országúti kerékpáros csapat, aki foglalkozzon velem,  montizni pedig nem akartam – csak az országúti érdekelt. Alig vártam, hogy csapatban bringázhassak.

Lalibá úgy látta (és jól), hogy a hegy az igazán nekem való versenypálya. Beneveztünk a Tour de Gyöngyösre. Ekkor U15-ös voltam, és nagy örömömre dobogóra is állhattam: 55 perc 33 másodperces időeredménnyel második lettem.

Az első dobogót soha nem lehet elfelejteni!

Apukám mindig győzködött, hogy a Balatonkör szép trófea, de a Ring24, a 24 órás verseny a Hungaroringen, na az az igazi kihívás. Így 2021-ben végre, ha csak egy napig is, de csapatban versenyeztem, és elindultunk a Ring24-en. Nem nyertünk semmit, de nagyon jól mentem, és hatalmas élmény volt a Hungaroring hibátlan aszfaltján suhanni éjjel és nappal. És csapatban lenni, egymásért hajtani – ez jó volt nagyon.

Nagyon szerettem volna már igazi egyesületben kerékpározni. Lalibá is azt mondta, hogy minden tudását beletette az én fejlődésembe, és most már kell egy nagyon tapasztalt edző, aki tovább tud vinni. Szüleim is támogattak: azt kérték, vegyem komolyan a felvételit, és ha megvagyunk, megkapom az álombiciklit, és mehetek csapatba kerékpározni.

Megígértem, és álltam a szavam. Felvettek. A szüleim nagyon boldogok voltak, megkaptam a biciklit – egy Bianchi Sprint 105-öst -, és Lalibá közbenjárásával nem más lett az edzőm, mint Buruczki Szilárd, aki korábban több más legenda mellett Valter Attila edzője is volt.

Véget ért a Covid, végre volt csapatom, egy fantasztikus edzőm, új, full karbon biciklim, vártak a versenyek – remek év következett.

U17 elsőéves lettem. Az első év, főleg egy augusztusban születettnek, azt jelenti, hogy küzdesz, de a másodévesek jóval erősebbek nálad. Az év eleje csak meló és kudarc, de a végére már összejöhet valami. Nekem is így alakult, sok jó versennyel, a szezon második felére már egyre jobb eredményekkel, és éreztem, hogy az U17 másodévben majd megtérül a most befektetett munka.

Így is lett.

2022 a világnak elég kaotikusan sikerült, de nekem nagyon jó évem volt. Végre csapatban biciklizhettem egy full karbon bringával, és épp Magyarországról rajtolt a Giro d’Italia, ráadásul a mezőnyben ott volt Valter Attila, aki az előző évben megszerezte és 3 napig hordhatta a rózsaszín trikót. De a koronát az tette fel minderre, hogy az Alpecin-Fenix Team jóvoltából ott lehettem a Giro rajtjánál, belülről is megmutatták a csapatbuszt, majd elvittek a célterületre, és a VIP zónában várhattam velük a befutót.

Egyébként már azelőtt is Alpecinnel mostam hajat – ’cause I want to keep my hair! – és természetesen azóta is!

Kaptunk Alpecin pólót, és mielőtt odaadták, megkérdezték, hogy “Would you like to join the team?” Hát persze!

Természetesen, mint minden magyar, Attinak szurkoltam. Eggyel több okom volt rá, mint mindneki másnak: Szilárd, az edzőm korábban Atti edzője volt a Csömörben. De tudtam, hogy neki nem a szakaszgyőzelem lesz az aznapi feladata. Viszont másik nagy kedvencem pont Mathieu van der Poel (tényleg), aki aznap meg is nyerte a szakaszt. És a befutót karnyújtásnyira tőle, a célvonal mellől nézhettem végig – az Alpecin-Fenix csapattal!

Itt találkoztam Jörg Ludewiggel, aki a 90-es években élte versenyzői pályafutása fénykorát, többször indult a Girón és a Touron is. Akkor először láthattam ilyen közelről egy élő legendát, és élveztem, hogy egész nap velünk volt, és szívesen beszélgetett velem. Tetszett neki, hogy kerékpározok, hogy komolyan is gondolom, és kaptam is tőle egy csomagot, amit csak otthon volt szabad kibontanom.

Egy teljes öltözet ruha volt benne – téli, nyári mez és nadrág, zokni, kar- és lábmelegítő, sapka, nyaksál, homlokpánt, kulacsok, gyakorlatilag egy teljes versenyzői szett a méretemben. És nem az, amit a boltokban lehet kapni, hanem pontosan az, amit a csapat visel.

Ha mindez nem lett volna elég öröm egy napra, a befutó után kaptam egy mezt, amit a csapat minden tagja aláírt. Méghozzá azt a limitált kiadású példányt, amit csak erre a Giróra készítettek.

Már ezelőtt arra készültem, hogy az életem a kerékpározásról fog majd szólni. Itt eldőlt, hogy akármennyit kell érte hajtani, meg sem állok egy nagy csapatig.

Soha nem felejtem el ezt a napot!

A Mapei Tour de Zalakaros azért is áll közel a szívemhez, mert egy nagyon jól szervezett, biztonságos, jó hangulatú verseny, amit olyanok szerveznek, akik igazi szerelmesei ennek a sportnak. Itt mindig sokan vagyunk, erősek az ellenfelek, a pálya embert próbáló – így még értékesebb minden helyezés.

2022. szeptember 25-én a Cézáron meg tudtam szökni Takács Marcival, és bár Péter-Lichtenberger Ábrist, aki Radics Milánnal és Hugauff Marcellel szökött előttünk, már nem értük be, jóval a mezőny előtt, az abszolút 5. helyen végezve értem be, és korosztályomban (akkor U17 voltam, itt 18 év alatt mind egy kategóriában indultunk) 3. lettem.

Érdekesség, hogy az a két ellenfelem, akikkel akkor a dobogón álltunk – Takács Marci és Ábris) azóta csapattársaim az MBH Bank Cycling Teamben.

A BalatonFondo azért is volt nagyon fontos, mert a 2022-es Giro útvonalán haladt. A verseny előtt néhány héttel egy előfutamot is rendeztek, ahol Dina Marcival és a Fillarival, meg kb. 50 kerékpárossal tekertük le a hosszútávot. Három helyen egy BalatonFondo ajándékcsomagárt és a dicsőségért részhajrákat is beletettek – ebből kettőt megnyertem, a harmadikban második lettem. Így összetettben enyém lett az első hely – erre nagyon büszke voltam.

Aztán eljött az igazi verseny napja. Jól ment minden, de egyszer leesett a láncom, és leszakadtam a csoportomról. Saját zsíron kellett bejönni, ami sokat kivett belőlem. Dühös voltam a lánc miatt, de így is megszereztem a 3. helyet a korosztályomban, és a különleges díjat Valter Attila adta át.

Majdnem teljes 3 éven át tapostam a pedált ezért a győzelemért, de megérte! És ezzel elkezdődött az év, amikor végre egyre többször álltam a dobogón, és sokszor a legfelső fokán.

A Tour de Mátra volt életem első dobogós helyezése még U15 első évben. Ide mindig nagy örömmel térek vissza, és eddig ahányszor indultam, dobogón végeztem. 2023-ban ráadásul mind a 2. napi Gyöngyös-Kékestető futamon, mind az összetettben az első helyen végeztem.

Ráadásul ez volt életem legelső Eurosport interjúja, rögtön a befutó után.

2023-ban megtanultam dobogón állni, és megtanultam győzni is. Igaz, amit mondanak, hogy ez is egy képesség. Az első győzelem megszerzése nagyon nehéz, mert amikor a verseny végén küzdesz, csak akkor nyerhetsz, ha el is hiszed magadról, hogy képes vagy rá. Amíg ezt nem tudod fejben összerakni, amíg nem tudod magardól, hogy győzhetsz, addig csak azért harcolsz, hogy ne veszíts.

Nem felejtettem el, hogy milyen volt az U17 elsőév, és tudtam, hogy 2024-ben, U19 elsőévesként megint sok-sok pofon vár rám, sok tanulás, sok kudarc, amin majd át kell jutni, hogy U19 másodévben megint a győzelemért mehessek.

De most élveztem, hogy ilyen jól sikerült az év, és megköszöntem Szilárdnak, hogy ennyit foglalkozott velem.

Szilárd, az edzőm, a kezdetektől azon dolgozott velem, hogy egyszer, és minél előbb, egy nagy csapathoz igazolhassak, akik közelebb vihetnek ahhoz a célomhoz, hogy majd a világ élvonalában versenyezhessek.

Ami a Forma-1-ben a Ferrari, az a magyar kerékpársportban az MBH Bank Cycling Team. Mindenki ide szeretne igazolni, mert az MBH-ban nagyon jók az eredmények, egy teljesértékű sort tudnak kiállítani minden korosztályban és nagyon jó versenyekre jutnak el.

Az eddig elért eredményeim, egy komoly önéletrajz és egy nagyon részletes éves összefoglaló a 2023-as év versenyeiről, meg egy Fülöp Tibinél elvégzett teljesítménydiagnosztikai felmérés után a csapat úgy döntött, hogy a 2024. évben náluk folytathatom. 2023. november 10-én, Kecskeméten a VeloRoomban alá is írtuk a papírokat. Ezzel feltettük a koronát a 2023. évre!