1. nap – Althofen – Időfutam – 11 km
Az Alpe Adria Tour volt 2023-ban életem első nemzetközi versenye, és azonnal beleszerettem. Ez máig nem múlt el, és azt is sajnálom, hogy tavaly kihagytam. Ráadásul azért, mert ugyanakkor volt, amikor egy hazai nagyon fontos nemzetközi verseny, amit nagyon vártam, megdolgoztam érte, és az utazás előtti napon szóltak, hogy majd legközelebb. Így még sokkal jobban fájt, hogy akkor kihagytam, de annál jobban vártam, hogy az idén újra itt legyek, immár az Alpe Adria Tour 2025-ön.
Vannak jól és nagyon jól szervezett versenyek. Én is sokat dicsértem már. De itt azon túl, hogy ez rangos, jól szervezett, biztonságos, nagyon szerethető, még van valami. Biztos benne van az is, hogy az első nemzetközi versenyélményem újraélése. De itt mindenen van egy kis plusz még. Paco Wrolich minden évben olyan versenyt szervez, amire minden kerékpáros vágyik. És itt minden, de tényleg minden azért van, hogy nagyon jól érezd magad, miközben a beledet ki kell melózni, mert olyan versenyzők állnak rajthoz, hogy már utolsónak lenni is rang lenne köztük. Itt indul a Pogi Team UAE Generali, az Adria Mobil, az ARBÖ Panaceo KAC, a Factor Racing, Észak-Macedónia válogatottja, olasz csapatok. Magyarországról rajthoz áll különböző korcsoportokban a Csömör, a DKSI, a Green Riders és az MBH Bank Cycling Team is (ők pont U19-ben). Csupa kiváló ellenfél. Összesen 17 ország 250 versenyzője.
És minden, tényleg minden jól érezhetően értünk, versenyzőkért volt. Az csak természetes, hogy az egyébként is gyér forgalmú utat teljes szélességében lezárták, volt bőven időnk bejárni a pályát, volt hol melegítenünk. Apróság, de fontos részlet, és sok versenyen küzdünk a rajtszám méretével és anyagával. Itt pont megfelelő méretű, a mez zsebénél nem magasabb textil rajtszámot kaptunk. Elfért, nem kapott bele a szél. És 6 biztosítótűt kaptunk hozzá. Mindig van nálunk legaláb 100 tű, de itt még erre is figyeltek. Ezek fontos kényelmi szempontok. Az aktív chipet, amivel egyszerre ezer befutó idejét lehetne azonnal szétválogatni, már nem is mondom. Ma pont nem lehetett kihasználni az előnyeit, na de holnap és vasárnap bőven. És hát az időmérő oldalán a befutás pillanatában azonnal megjelenik az eredmény. Amit mindenki tud, hogy hol keressen, mert egy WhatsApp csoportban minden csapat és minden versenyző megkapta a linket még a verseny előtt.
Hát ez az első száz ok, amiért mindig szeretek itt versenyezni, de még bőven nem soroltam fel mindet.
Az első nap programja egy 11 kilométeres időfutam volt. Mivel sok csapat jött korlátozott logisztikai képességekkel, a szervezők eleve úgy írták ki a versenyt, hogy nem lehet időfutam kerékpárral indulni. Sem könyökővel, sem teli kerékkel. Határozottan és egyértelműen úgy szólt a kiírás, hogy időfutam ruházat és időfutam sisak (amit mindnki könnyedén hozni tud magával) megengedett, minden más tilos, és a kormányt is két kézzel, az UCI mezőnyverseny szabályai szerinti előírásnak megfelelően kell fogni. Ezzel ráadásul a legközeleb kerültünk ahhoz, hogy a leginkább megmutatkozzanak a versenyzői képességek, és a legkevésbé számítson a technika. Nem szokatlan ez, más külföldi időfutamokon is volt már ilyen, például a Giro del Veneto Junioresen is ilyen szabályok szerint ment az első nap. Tetszett az ötlet, pedig igen jó időfutam bringám van.
15:33:00-kor rajtoltam, 30 másodpercenként indítottak minket. Árnyék sehol, 37 fokot mutatott a Garmin.
A táv 11 kilométer volt, a szint kb. kétszer annyi, mint a debreceni TT OB-n: 54 méter. A terv egy időfutamon végtelenül egyszerű: maxon kell menni. Előttem egy macedón válogatott srác állt a rajtban. Érdekesség, hogy nem földről és nem is úgy rajtoltunk, hogy hátulról tartottak, hanem egy fém korlátba kapaszkodva, becsatolva vártuk az indítást. Ezzel is elkerülhető volt minden olyan emberi tényező, amitől egy indítás jobb vagy rosszabb lehetne, akaratlanul is.
A rajtom jól sikerült, és végig tudtam hozni a tervezett wattokat. Visszafelé felértem az előttem induló macedón srácra, ami még egy kis energiát adott. Az utolsó 500 méteren meg is tudtam előzni. Onnantól feljebb is nyomtam a tempót, és az utolsó 150 méteren pedig sprinteltem.
Az eredményem végül 14:43:00 lett, ez 44,85 km/h átlagsebesség teljesen hagyományos országúti bringával. Ez a végelszámolásnál a 23. helyre volt elég, egyben U19-ben a legjobb magyar eredmény volt.
Holnap 2 futam vár ránk. Az első, a délelőtti menet egy újabb időfutam. 3 kör egy 2,8 km-es egy technikás pályán (8,6 km). Körönként 45 méter szint, sok kanyar, emelkedő, lejtő, hajtű. 20 másodpercenként indítanak bennünket, szépen tele lesz velünk a pálya.
Késő délután, inkább 19:45-kor pedig egy 6,6 km hosszú, most fejből nem tudom, de kb. 500 méter szintemelkedésű hegyi mezőnyverseny következik. Aztán vasárnap egy 72,8 km hosszú mezőnyverseny, összesen 7 darab, egyenként 10,4 km-es körrel. A szintemelkedés körönként kb. 200 méter, ha jól néztem a szintrajzot, de ebben most nem vagyok biztos.
Az oldalt mindennap frissítem. Legalább is ez a terv, aztán majd meglátjuk, hogy lesz időm és energiám.
Érdemes visszatérni szombaton és vasárnap is, mert lesz mindig friss beszámoló.
2. nap – Villach – Időfutam és hegyi mezőnyverseny (2a és 2b futam)
Röviden írok, mert holnap még verseny, és ma nem is ment túl jól. Illetve nézőpont kérdése, mi jó, mi nem, de tény, hogy az összetettben visszaestem. Tehát röviden.
Délelőtt kezdődtek az időfutamok egy épített, nagyon technikás, hibátlan aszfaltozású pályán Villachban. Az U19 délután kewrült sorra. Eredetileg 13:39:00-kor rajtoltam volna, de egy technikai hiba miatt a rajtokat 10 perccel csúsztatták. 20 másodpercenként indítottak bennünket, nagyon jól kitalálták, hogyan lehet biztonságosan bekapcsolódni a pályán futó forgalomba, és azt is, hogy hogyan lehet zavartalanul kiszállni, amikor valaki végzett a köreivel.
Az időjárásjelentés szerint 29 fok volt, a Garmin szerint 47. Valahol 34-35 fok körül lehetett az igazság. A pálya tényleg technikás, sok emelkedővel, egy hajtűkanyarral, sikánnal, gyors elnyújtott kanyarokkal, lejtőkkel. A helyi kerékpár egyesület rendszeresen edz rajta. A 20 másodpercenkénti indítás miatt kicsit tele volt a pálya. Ez adott helyzetben kedvező lehetett, például, ha valaki pont akkor rajtolt, amikor egy gyors versenyző épp a körét fejezte be, és fel lehetett ugrani a szélárnyékára. Akkor volt kedvezőtlen, amikor megkaptál valaki lassút magad elé.
Röviden: bár voltam pályát bejárni, nem sikerült elkapnom azt a ritmust, amivel a dombra fel és domról le részeket és a kanyarokat jól ki lehetett volna használni. A wattok megvoltak, nagyon is, de a pálya trükkös szakaszait nem tudtam kihasználni, nem sikerült a magam előnyére fordítani. Ezen a futamon csak a 48. lettem, és ezzel az összetett 23. helyről a 36. helyre csúsztam vissza.
A 2b futam a késő délutáni (19:45-kor rajtoltunk) hegyi mezőnyverseny volt. A táv csak 6,6 km, a szint 490 méter. A rajtpozíciót az összetettben elfoglalt hely szerint kaptuk, vagyis a 36. helyről indultam. Lassú rajt nélkül fordultunk a főútra, amit teljes egészében lezártak.
Rendben voltak a lábaim, jól mentem, de hátulról rajtolva kellett volna felkapaszkodnom az élen haladókra, úgy, hogy a csoportban, ahová a rajt után kerültem, töben voltak, akik előtt meg-megszakadt a sor. Egy olasz sráccal dolgoztunk össze ketten, de a vége nem lett túl dicső. Harmincnegyedikként értem be, összetettben pedig maradt a 36. hely.
Még mindig sok nagyon jó csapat sok nagyon jó versenyzője maradt mögöttem, és sok komoly, nagy név van azok között, akik előttem végeztek, de jobbat szerettem volna ennél.
A 3 napból kettő eltelt. Az első egy jó kezdet volt, ez a második inkább kudarc. De a vége holnap jön.
3. nap – Ottmanach – Mezőnyverseny
A jól sikerült első, és a nem túl sikeres második nap után következett a versaeny utolsó napja. 7 kör, egyenként 10, 8 km, összesen 72,8 km, szintemelkedés 1218 méter.
A rajt időpontja eredetileg 14:00 volt, de az időjárás appok szerint nagyobb zivatarra lehetett számítani pont délután 2 körül. Ezért, és főleg azért, mert a rajt után nem sokkal, amikor még biztosan nagyon együtt van a mezőny, következett egy komolyabb lejtő, szűkülő út, több kanyíar. Ezen a részen esőben vízátfolyás is van. A szervezők szwerették volna elkerülni a fölösleges kockázatokat, ezért a rajtot előrehozták.
Eleinte nem lehetett pontosan tudni, mikor fopgiunk indulni, mert a terv az volt, hogy amint beér az előttünk rajtolt utolsó kategória (U17 fiúk és U19 lányok) utolsó versenyzője, máris rajtbeállás, és már megyünk is. Figyelni kellett, mit mondanak be, ezért a közeben melegítettem. Volt szó 13:30-ról, aztán 13:20-ról, legvégül 13:15 lett. Teljesen érthető a szervezők szándéka, és kifejezetten fontosnak tartom, hogy ennyire a biztonság volt a legfontosabb szempont. Annyi nehezítést jelentett, hogy vannak bizonyos kaják és kiegészítők, amiket a rajt előtt adott időben kell ennem. Nyilván ezeket most nem lehetett annyira pontosan időzíteni, de biztosan mások is voltak ezzel így. Ez a változás mindnekit egyformán érintett, sem előnyt, sem hátrányt nem jelentett konkrétan senkinek, csak valamivel nehezebb volt célozni a rajt előtti kajálást.
13:15-kor megvolt a rajt. Az összetett eredmény szerint szólítottak be bennünket, ami itt a 34. rajthelyet jelentette nekem. A start vonalat a 2 évvel ezelőttihez képest lejjebb hozták néhány száz méterrel, az emelkedő előtti szakaszra, pont azért, hogy a nagy ereszkedésre már egy valamivel széjjelebb húzódott mezőnnyel érkezzünk. Nem is volt lassú rajt, mert azzal pont a lejtőre esett volna az éles rajtoltatás. Persze így is egy csoportban érkeztünk a lejtőre, mert mindenki rakta az emelkedőn, ahogy csak tudta. Annyira nem bántam, hogy ezen a szakaszon hátrébbról rajtoltam, mert a kanyarokban mindenki kockáztatva ment. Hallottam magam mögött az olasz versenyekről jól ismert “occhio, occhio” kiabálást, és persze jöttek is. Konkrétan a kanyar belső ívén úgy mentünk át, hogy köztem és egy oszlop között még bejött egy olasz srác.
Mivel az összetettben esélyem se volt nagyot előre ugrani, hamar eldöntöttem, hogy nem fogom a bukást kockáztatni a lefelében ezekben a kanyarokban. Azt is tudtam, hogy ennek az lesz az ára, hogy az emelkedőn kell durvábban dolgozni.
Az első kör végén együtt jöttünk meg. Maradtam hátul a lefelékben, és persze eljött a pillanat, amikor elvesztettük a mezőny elejét, aztán lehetett küzdeni a fölfelé részekben. Elkezdett nőni a hátrányom, és ez a verseny végéig így is ment. Egy korábbi sérülés miatt volt egy problémám, amivel a múlt hétren még bajlódtam, és reméltem, hogy nem jön ki az emelkedőkön, de kiálláskor nagyon fájt, és hiába volt jó a lábam, nem tudtam rendesen rakni. Szóval nőtt a hátrány, és nem tudtam változtatni rajta. Mentem, raktam, de nem volt benne köszönet.
A végelszámolásnál 46. lettem, ami sokkal nagyobb kudarc, mint amit el akartam volna viselni, de most ez lett a vége. Nagyon megviselt, mert az egyik legkedvesebb versenyemen történt, ráadásul, mivel ez U19-ig van, jövőre már nem lesz ilyen nekem. Viszont mindenkinek nagyon ajánlom, mert ez egy annyira jól megrendezett sorozat, hogy itt mindenkinek ki kell próbálnia magát.
