Az Alpe Adria Tour 23 életem első külföldi versenye volt, és soha nem felejtem el. Ezen a 4 napos viadalon csupa olyan dolgot élvezhettem, amit itthon is nagyon tudnék szeretni. Hol is kezdjem?
Ez egy rangos nemzetközi verseny, olyan résztevőkkel, mint a Pogi Team, a komplett lengyel válogatott, megszámlálhatatlan jobbnál jobb osztrák és szlovén csapat, cseh és szlovák versenyzők, de még a Közel-Keletről is érkeztek versenyzők. Magyarországról itt volt a DKSI és az MBH-tól Erdős Dani. Engem a szüleim neveztek, a BTS-től egyedül én érkeztem, hiszen az egyetlen U17-es versenyző voltam a csapatban.
Lenyűgöző volt a 4 nap minden pillanata. Még soha ilyen jól szervezett versenyt nem láttam. Bár minden információt jó előre megkaptunk e-mailen, és a honlapon is minden naprakészen elérhető volt, a rajtcsomag átvételekor még regisztrálhattunk a verseny WhatsApp csoportjába, ahol az ad-hoc információk is azonnal megérkeztek. Nem voltak tanácstalan, fejvakarással töltött, bizonytalan pillanatok, minden ment magától.
A szervezők jól látható, a verseny nevével logózott piros pólóban jártak-keltek köztünk, folyékonyan beszéltek angolul, németül, és mindenben segítettek, ha kérdéssel fordultunk hozzájuk.
A fő szervező, Paco Wrolich megszégyenítően jól beszélt németül, angolul, szlovénül, de szerintem minden olyan nyelven, amin szóltak hozzá. És közben mosolygott, közvetlen volt, és mindig mindenről mindent tudott.
Aktív chipet kaptunk a bringákra. A verseny mind a 4 napján ezt kellett a biciklin tartani, a szokásos chipes karton rendszám itt nem is volt. Viszont amint befejeztünk egy kört, a verseny időmérőjének honlapján abban a pillanatban megjelent a tűpontos állás, hogy ki mikor haladt át a mérési ponton. A befutó után percekkel már meg is tartották a díjkiosztót. Welcome to XXI. század!
Az első nap időfutammal indult. U17-ben szigorúan hagyományos országúti kerékpárral, TT szóba se jöhetett. Adott volt a kerék maximális peremmagassága, tilos volt a könyöklő használata is. Sima road setup, és természetesen a gyűlölt áttétel szabály, ami mindenkit elkísér U17 végéig.
Az időfutam nagyon jól sikerült. A táv 11 km volt, ezt 15:35 alatt tettem meg, így ebben a nagyon erős, 62 fős nemzetközi mezőnyben a 17. lettem, egyben én voltam a leggyorsabb magyar versenyző. Kezdetnek nem rossz.
Este gyorsan megettem, amit Gönczy Gergő előírt nekem, és hamar lefeküdtem, mert várt a 2. napi program: egy mezőnyverseny.
Sajnos a csirkehússal lehetett valami, mert egész éjjel görcsölt a hasam, alig aludtam valamit. Mozgalmas éjszaka volt. De reggelre jobban lettem, szedtem be probiotikumot, és elég erőt éreztem magamban ahhoz, hogy rajthoz álljak.
A táv 51 km volt, 872 méter szinttel. 1:31:54 alatt értem végig, 33,3 km/h átlaggal, nullákal együtt 198 watt átlagteljesítményen. Ezzel a 62 versenyző közül a 41. lettem aznap, összetettben pedig a 39. voltam.
Reálisan néztem a dolgokat: első külföldi versenyem egy rokonszenvesen borzasztó erős mezőnyben, este alig aludtam, a gyomrom majdnem üres, de a lábaim jók voltak. Rengeteget tanultam a napból, ilyen mezőnyben jó versenyezni.
Vártam a 3. napot.
A 3. nap története:
A versenyt megelőző héten a környéken hatalmas esőzések voltak, Klagenfurtban a folyó is kilépett a medréből. Egy ideig úgy tűnt, veszélybe kerülhet a verseny megtartása, de végül elvonult az ár. Viszont a 3. napi hegyi futam helyszínét meg kellett változtatni, mert a hegy oldalán lezúduló víztömeg kárt tett az útvonalban.
A 3. napi futam így más helyszínre került, és csak délután tartották meg, mert semmiféle biztonsági kompromisszumot nem akartak kötni, és az út biztosításához csak délutánra tudott a helyi rendőrség megfelelő számban rendőrt biztosítani. Nézhetnénk ezt a kellemetlen oldala felől is, de valójában arról van szó, hogy nagyon vigyáztak ránk, a biztonságot helyezték minden más elé, és ezt nagyra értékeltük.
Ez a futam látszólag rövid, de annál harapósabb volt. 6,7 km hegymenet, 419 méter szinttel. Volt húzása.
A rajtba mindig a helyezések sorrendjében szólítottak be bennünket, így nem túl kedvező helyről vághattam neki a versenynek, de ez nem okozott gondot.
Végig vezettem egy csoportot. Nem bántam volna, ha beforognak, de rájöttem, hogy ezt hiába várom. Ha pókerben nem tudod, ki a balek, akkor te vagy az. Rá kellett jönnöm, hogy sokkal tapasztaltabbak nálam, és a ravaszságot el kell majd tanulni, de ha már itt voltam, mentem.
A végén persze, ahogy az várható is volt, mindenki odalépett a szélárnyékomból, én meg megjöttem egyedül, a csoport mögött pár méterrel. Az időm 20:37 lett, 310 watt átlaggal (nullák is benne vannak). Ezen a szakaszon 62-ből 24. lettem, összetettben feljebb jöttem egy kicsit, ott a 35. helyen álltam. Teljesen vállalható volt, és megint szereztem egy értékes tapasztalatot.
Még mindig nagyon élveztem a versenyt.
A 4. napi futam egy kritérium volt Klagenfurt belvárosában. Megint minden tökéletesen, óramű pontossággal megszervezve. Tényleg soha nem láttam még ilyet, pedig vannak itthon is nagyon jó versenyek. De ez mindenen túltett.
12 kört kellett megtennünk, a táv összesen 40 kilométer volt. 52:48 alatt értem be, ami 44,7 km/h átlagsebességet jelent, átlag wattban pedig 214 wattot (szélárnyékban ennyi). Ezzel végül összesítettben a 33. helyre jöttem fel a 62-ből. Nagyon élveztem a versenyt és a befutót is. Első külföldi versenyen ennél jobb eredményre nem számítottam, és végig komfortosan éreztem magamat.
Erre a versenyre bármikor szívesen visszatérnék. Soha nem felejtem el az itt szerzett értékes tapasztalatokat! Köszönet a szervezőknek, lenyűgöző volt minden pillanat!
